Könyvajánlás egy olvasótól

Seeker Girl művésznéven ír egy blogger a Múzsáról.

“Braskó Csaba könyvének nem tudtam ellenállni.
Ne számítsatok egy irodalmi remekműre, a könyv értéke – véleményem szerint – nem ebben lappang. Inkább hasonlít egy iránymutató útikönyvre, amely egy igaz történet elmesélésével nyitja ki az ember szemét, s bár az olvasó végig azt hiszi, egy regényt tart a kezében, a sorok mögött mégis ott a rejtett információ.”

A teljes kritikát ide kattintva olvashatod el.

Könyvkritika a Kultographyn

A Kultography blogon tegnap megjelent egy kritika a Múzsáról:

“Imádtuk ez a könyvet: egyrészt egy szórakoztató regény, másrészt pedig egyfajta ösztönző mű arra, hogy elkezdjük átgondolni az életünket, hogy elkezdjük másképp látni a világot, elkezdjünk a bevett sémákon, sablonokon kívül gondolkodni, hogy a magunk hibáztatása helyett megoldásokat próbáljunk keresni. A Múzsa azon kevés könyvek egyike, amelyet az ember szívesen elolvas akár többször is, újra és újra kézbe veszi, forgatja.”

A teljes kritikát ide kattintva olvashatod el.

Könyvajánló a zama.hu-n

Megjelent a zama.hu portálon Berta Péter tollából egy kedves írás a Múzsáról.

“Vannak olyan könyvek, amiket ha elolvasunk, képes megváltoztatni a gondolkodásunkat, véleményünket, hozzáállásunkat, ezáltal pedig akár az egész életünk új fordulatot vehet. Minden embernek más-más könyv az, ami segíthet. Én azonban olyat olvastam, ami rengeteg embernek adhat lehetőséget a változáshoz.
Rohanó, és nehéz életünk során a Múzsa című könyv remek támasz lehet bárkinek ahhoz, hogy megváltozzon valami. Valami, ami segíthet elérni céljainkat, vagy akár álmainkat.”

Ide kattintva olvashatod el a teljes kritikát.

200 vélemény a Múzsáról

Megszületett a 200. olvasói vélemény a Múzsáról!

A könyv megjelenése óta eltelt három hónapban már összesen 200 olvasó írt róla véleményt. Ezeket ide kattintva tudod elolvasni: Vélemények.

Tanulható könyvből a boldogság?

A Nők Lapja Café egyik szerzője ma hosszú kritikát jelentetett meg a Múzsáról. A cikket ide kattintva tudod elérni.

“Alapvetően kétkedve fogadok minden kért és kéretlen jó tanácsot, és még a legjózanabbnak tűnő ötleteket is jó néhányszor át szoktam magamban rágni. Talán pont azért volt szimpatikus Braskó megközelítése, mert nem direktben próbált »letámadni«. Ő csupán elmesél egy történetet egy tévútra keveredett lányról, aki egy szemléletfejlesztéssel foglalkozó srác tanácsai hatására apró döntések sorozatával lassanként megváltoztatja az egész életét.”